Ismét egy jól sikerült rendezvény.
Tizenöt évvel ezelőtt tartotta meg első alkalommal hagyományos családi napját egyesületünk a Gébárti tónál levő kempingben.
Ekkor először rendeztünk ezzel egyidőben vízi játékokat is, amely mára már versennyé nőtte ki magát. Már hat éve egykori alelnökünkre emlékezve, Kovács Tibor emlékversenyként rendezzük meg.
Mostani rendezvényünkre, melyet Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere nyitott meg, hét csapat nevezett. A végső győzelmet a főkapitányság "Kék cápák" névvel nevzett csapata szerezte meg.
A kalória utánpótlást hat féle válszték biztosította. Valószínű sok strandi lángosos megirigyelte volna azt a sorban állást ami a lángososunknál állt, de a többiek is kitettek magukért, amit bizonyított, hogy hamar kiürültek a kondérok, és a gyümölcstálaknak sem volt ideje átmelegedni.
A vártnál kevesebben, de annál lelkesebben indultunk Zalaegerszegről Kisszigetre, hogy az elmúlt évhez hasonlóan megemlékezzünk két éve elhunyt vezetőségi tagunkról, Bedők Pistiről.
Kisszigeten a temetőnél várt ránk Pisti lánya és unokája. Anettel és kislányával közösen helyeztük el egyesületünk koszorúját a síron, majd a rövid megemlékezés után a család meghívásának eleget téve egy üdítőre és a Pisti felesége által sütött sörkifli kóstolásra egy rövid időre megálltunk a helyi presszó kerthelyiségénél, aztán indultunk tovább Pákára.
Itt már várt ránk Ibolya és Milán, akik egy közel négy kilométeres sétára invitáltak bennünket. Bejártuk a falu határát, közben útba ejtettük a helyi Tájházat, ahol néhányan nosztalgiázva emlékeztek meg gyerekkorukról, hiszen akkor még nagyon sok itt létható eszközt nap mint nap használtak nagyszüleik.
Eközben a közösségi ház udvarán Vida Tibi megfőzte a pincepörköltet, ami nagyon jól jött a túra után. Pihenésképpen még nosztalgiáztunk egy kicsit, majd elköszöntünk a házigazdáktól.
Talán jövőre egy kicsivel többen tartanak velünk.
Mivel Egyesületünk nonprofit szervezet, kincstárnokunk csak a tagdíjak egy részéből és az esetleges támogatásokból tud gazdálkodni. Munkája megkönnyítésére kérünk mindenkit, aki még nem kötelezte el magát máshová, hogy az adója 1%-ával támogassa az egyesületet.
A támogatáshoz az itt letölthető nyilatkozatot kell egy zárt borítékban csatolni az adóbevalláshoz. A borítékon szerepeltetni kell a nyilatkozatot tevő személy nevét, lakcímét és adóazonosító jelét.
A kedvezményezett adatai (a nyilatkozaton szerepelnek):
Név: IPA Zala Megyei Egyesülete
Adószám: 19276733-1-20
A felajánlásokat köszöni a Vezetőség