Nemzetközi IPA Kerékpáros túra és piknik a Vasfüggöny vonalától keletre
2024. május 25.
Május végi kerékpáros kirándulásra hívok mindenkit Lenti környékére. Guruljunk együtt ismert és kevésbé ismert útvonalakon. Nézzük meg milyen a Muravidék kis országunk határain belül szakadt része. Látogassunk el egy termelői piacra, ahol lehetőség nyílik kézműves termékek vásárlására.
Túránk kiinduló pontja és célja Lendvadedesen a tó partján kialakított pihenőpont. Innen Gosztolán át érjük el Lenti-hegyet, ahol szépen művelt szőlőbirtokok között gurulva érjük el Lenti városát. Utunkat Lentiszombathely felé vesszük, miközben áthaladunk a Kerkapatak felett átívelő hídon. Ez a szakasz egy mesébe illő erdőn vezet át, amelynek végén megállunk a Mária-képes fánál, feleleveníteni annak legendáját. Következő megállónk Páka határában lesz, ahol időt adunk mindenkinek bejárni az 1900-as évek közepén épült bunkerhálózat ezen szakaszát.
Szécsisziget számos látnivalói közül a folyamatosan megújuló malmot vesszük következő megállóként célba, ahol minden második szombaton termelői vásárt tartanak. A malom udvarán üzemelő vendéglátóhely kínálatából mindenki saját igényei szerint tud frissítőt vásárolni magának. Rövid történeti bemutatással készülünk a malom életéről.
Célállomásunkon egytál étellel készülünk a túrázók részére.
Baráti teker(g)ésre hívlak titeket!
Gyülekező ideje és helye: 2024. május 25. 09 óra 30 perc, Lendvadedes, Tó Büfé (https://maps.app.goo.gl/
Indulás időpontja: 10 óra :30 perc
Táv: 38 km (240 m szintemelkedéssel) https://maps.app.goo.gl/
A túra részvételi díja: 4.000,-Ft vagy 10,-Euro.
Részvételi díj a helyszínen fizetendő, amely tartalmazza a belépőt a Kerka Vízimalom Múzeumba, kávét, emléktárgyat és a vendéglátást a program után.
Előzetes regisztráció mellett áll módunkban emléktárgyat és vendéglátást biztosítani, amelynek a határideje:
2024. május 20.
A kerékpár szállítását a szokásos módon Zalaegerszegről oda-vissza megoldjuk.
Tisztelettel:
Szabó Balázs
Zalai Teker(g)ők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület
elnöke
bronz fokozatú gyalogos-, kerékpáros túravezető
Az IPA Társadalmi Kulturális Bizottság Művészeti és Kulturális Csoportja meghirdeti a 4. Nemzetközi Gyermek Rajzversenyét.
A verseny minden IPA tag gyermekének és unokájának nyitott, amennyiben 2012.01.01. és 2018.12.31. (6-12 kor) között született és szülő, nagyszülő vagy gyám hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek részt vegyen a versenyen.
A versenyen résztvevőnek A4-es papírra kell a pályaművet elkészíteni. Használható: ceruza, vízfesték, tempera, olajpasztell, száraz pasztell és tinta.
A projektekhez egy kitöltött jelentkezési lapot kell csatolni (a versenyző teljes neve, életkora, a szülő/nagyszülő e-mail-címe és telefonszáma).
Minden versenyző 2 nevezésre jogosult.
A verseny témái a következők:
1. Rendőrség a szülővárosomban
2. Rendőrautók
3. Barátság
A pedagógusokból és profi festőkből álló bizottság választja ki a legjobb pályaműveket, melyeket a 2024-es IPA Világkongresszuson mutatnak be Észak-Macedóniában, Ohridban. Az első három helyezett pénzjutalomban részesül, továbbá minden pályázó részvételi oklevelet kap.
A nevezési lapokat és a rajzokat a vezetőség részére kérjük leadni legkésőbb július 25-ig.
A "Közlekedik a család" Zala Vármegyei versenyére 2024. június 8-án, szombaton kerül sor az AUTO SPIRIT KFT SKODA márkakereskedésénél.
Zalaegerszeg, Bozsoki út 1/D
Bővebb információk Horváth László titkár úrtól kaphatóak
(tel.: +36-30-5977597)
Regisztrálni az alábbi linken lehet:
Hagyományunkhoz híven február 02-án újévi koccintásra jött össze az IPA Zala Megyei Egyesület tagsága a Göcsej Palatinus Panzió és étteremben.
Farkas Gergő (Sajt) műsorát követően egyesületünk elnöke összegezte az elmúlt év eseményeit, valamint ismertette a 2024-re tervezett programokat.
Végül a pezsgős koccintással, valamint a a Göcsej Palatinus Panzió és Étterem személyzete biztosított vacsorával és beszélgetéssel zárult az est.
December 9-én, ugyanúgy mint az előző években, karácsonyi kézműveskedésre vártuk a gyerekeket a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság tanácstermébe.
Készítettünk asztali ünnepi lámpát, karácsonyi manót, csillogó fenyőfát, karácsonyi ültető kártyát, szalvéta technikával ünnepi gömböt is.
A képeket nézve láthatjátok, hogy a felnőttek is élvezték ez a pár órás békés, nyugodt készülődést.
A szülők, nagyszülők jóvoltából terülj - terülj asztalkám kínálta a jobbnál jobb, hívogató nasikat. Biztos többieknél emiatt kicsit eszébe csúszott át az ebéd.
Természetesen a Mikulás is előjött, akit a gyerekek hangos énekszóval vártak.
Sajnos páran betegség miatt nem tudtak velünk lenni. Nekik jobbulást kívánunk!!
Nagy volt az öröm, mindenki izgatottan bontogatta a hatalmas csomagot. "Jövő ugyanitt" - búcsúzott a Mikulás bácsi tőlük.
Köszönjük mindenkinek , aki segített abban, hogy erről az eseményről is elmondhatjuk, hogy jól sikerül!
Néhány év kihagyás után ismét disznóölésre invitáltuk tagjainkat. Egy kicsit változtattunk a hagyományokon, és a helyszínen is, de a lényeg maradt. December 2-án ugyan csak egy fél disznó tévedt be Horváth Géza Baráti körösünk ebergényi birtokára, de azt is gyorsan elcsíptük, hogy aztán a kisebb vendégseregnek, köze ötvenen voltunk, legyen mit elfogyasztani ebéd gyanánt. A hozzávalókat kiegészítette jónéhány érkező tagunk, így aztán főleg a folyékonyból dőzsölhettünk, mire elkészültek a disznóságok.
Azért addig is volt mire inni, mert a Tegyey féle sült máj most is elsőként készült el, és folyamatos volt az utánpótlás is. A nap fénypontja az igazi disznóölésekhez hasonlóan a friss disznósült és a toros káposzta volt. Kolbászból pedig mindenkinek jutott otthonra egy kis kóstoló.
Read MoreSzeptember 16-án reggel hétkor 43-an indultunk Zalaegerszegről. A határon levillogott bennünket egy szemből érkező autó, amelyből esti vendéglátónk Hancsik Józsi és segítője szállt ki, mégpedig nem üres kézzel. Egy kis szomjoltót hozott kis csapatunknak, így aztán föccsözéssel indítottuk határok nélküli kirándulásunkat.
Első állomás Varazsdon volt, itt a vár és belvárosi séta várt ránk, aztán indulás Csáktornyára egy helyi sörfőzdére, hogy teszteljük a termékskála egy részét, majd következett Tesanovciban egy csoki manufaktúra, hogy az édesszájúak se maradjanak kóstoló nélkül. Fél ötkor pedig már Dobronakon a Hancsik Falusi Turizmus tulajdonosa Hancsik Józsi fogadta kis csapatunkat hegyi pincéjénél, ahogyan illik, finom pálinkával, zeneszóval és finomabbnál finomabb ételeket felsorakoztató vacsorával.
Hát ennyi volt ennek a nem túl hosszú napnak a rövid krónikája.
A készült fotók a képtárban megtekinthetőek.
Az IPA Magyar Szekció közgyűlésén IPA Kiváló Munkáért elismerésben részesült egyesületünk tagja, Mészáros Zsolt.
Az elismerést május 12-én Budapesten adta át Mészáros Mária a Magyar Szekció elnöke.
Mivel Egyesületünk nonprofit szervezet, kincstárnokunk csak a tagdíjak egy részéből és az esetleges támogatásokból tud gazdálkodni. Munkája megkönnyítésére kérünk mindenkit, aki még nem kötelezte el magát máshová, hogy az adója 1%-ával támogassa az egyesületet.
A támogatáshoz az itt letölthető nyilatkozatot kell egy zárt borítékban csatolni az adóbevalláshoz. A borítékon szerepeltetni kell a nyilatkozatot tevő személy nevét, lakcímét és adóazonosító jelét.
A kedvezményezett adatai (a nyilatkozaton szerepelnek):
Név: IPA Zala Megyei Egyesülete
Adószám: 19276733-1-20
A felajánlásokat köszöni a Vezetőség